Kedves Látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önt Nógrád megye honlapján – érkezzen nógrádiként, vagy a megye, esetleg az ország határain túlról. Köszöntöm Önt egy Varázslatos Világban, melynek bemutatására az informatika adta lehetőség valószínűleg kevés lesz. A megye hivatalos honlapja elsősorban Nógrád Megye Önkormányzatát, az Önkormányzat Közgyűlését, Hivatalát, intézményeit és működését mutatja be, de folyamatos fejlesztésével arra törekszünk, hogy utat nyissunk a települések, kistérségek felé is.


Becsó Zsolt

Elnök

A rendkívül gazdag kulturális örökséggel rendelkező Palócország részletesebb bemutatását a „Nógrád vár rád” menüpont alatt találhatja meg, de félek, hogy még ez a néhány fejezet is kevés Nógrád valódi arculatának megismeréséhez.

Arra bíztatom hát, hogy ha ideje engedi feltétlenül látogasson el hozzánk. Vegyüljön el a Világörökség részét képező Hollókő húsvéti forgatagában, vegyen részt időutazáson az Európa Diplomás, húsz millió éves ipolytarnóci őslábnyomok között. Kapaszkodjon fel a salgói, somoskői, nógrádi, drégelyi váraink romjaira, merítkezzen meg a csesztvei Madách- és a horpácsi Mikszáth- kúriák XIX. századi hangulatában. Gyönyörködjön a bujáki, nagylóci, kazári népviseletek páratlanul gazdag formavilágában.
Kóstolja meg a palócvidék gasztronómiai csodáit és utána sétáljon egy nagyot a Börzsöny, a Cserhát, a Karancs, a Medves, vagy az Észak-Nyugati Mátra páratlan szépségű lankáin. Nógrád sűrű és éltető levegője jót tesz a XXI. század kavalkádjában olykor megfásult, megfáradt léleknek. A megye önkormányzata ennek a rendkívül gazdag örökségnek igyekszik méltó letéteményesévé válni, és várjuk mindazokat, akik ki tudják nyitni szemüket erre a csodára, akik hisznek ebben a hétköznapi varázslatban.

Tisztelettel:
Becsó Zsolt,
a Nógrád Megyei Önkormányzat
Közgyűlésének elnöke




NÓGRÁD MEGYE

Nógrád megye 213 ezer lakosával az ország legkisebb lélekszámú, 2544 km2 kiterjedésével a második legkisebb területű megyéje. Népsűrűsége alacsonyabb az országos átlagnál (85 fő/ km2 – szemben a 108 fő/ km2-el). A megyében 131 település található, melyek közül hat város. A települések több mint fele (75) 1000 főnél, egynegyede (29) 500 főnél is kisebb lélekszámú.

Nyugat- és Dél-Nógrád gazdaságában tradicionálisan a mezőgazdasági jelleg dominál, míg a kelet-nógrádi térség – az elmúlt fél évszázad erőltetett fejlesztéseinek köszönhetően – ipari jellegű. A Nógrádi medence szénkészletére épülő nehézipar a ’90-es évek elején látványos gyorsasággal omlott össze, még a nagy hagyományokkal rendelkező Salgótarján-Rimamurányi ipari konglomerátum sem tudott megkapaszkodni. A bányák és ipari munkahelyek bezárásra kerültek, így máig rendkívül magas a munkanélküliség. A térség GDP-je jelenleg az országban a legalacsonyabb.
A nehézipar térvesztésével kevésbé sújtott Nyugat-Nógrádban a szolgáltatási és ipari beruházások értéke magasabb, de a kép összességében meglehetősen lehangoló.
A helyzeten nem javított, hogy a megye a kétség kívül rossz helyzetben lévő Kelet-Magyarország és a dinamikusabban fejlődő központi régió közötti „holt-térben” helyezkedik el. Ilyen módon kimaradt a jelentős állami intervenciós támogatások köréből, de nem érte el a közép-magyarországi gazdasági élénkülés sem.

Nógrád gyenge gazdasági teljesítménye mellett rendkívül szép természeti környezettel rendelkezik (bár a turizmus fejlődését az idegenforgalmi infrastruktúra hiányosságai erősen hátráltatják). Kulturális öröksége kiemelkedően gazdag, irodalmi kultuszhelyei (Csesztve, Horpács) mellett világhírű a Világörökség részét képező hollókői ófalu, vagy az Európa-diplomás ipolytarnóci őslelet-együttes. Hagyományai, népviseletei szintén rendkívül attraktívak, világszerte ismertek.



NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATA

Magyarországon a közigazgatás területi (közép-) szintjét a megyék alkotják. A megye önkormányzatának számos egészségügyi, szociális, közoktatási, közművelődési-közgyűjteményi feladatról kell gondoskodnia.
Nógrád megye önkormányzata jelenleg 18 intézményt tart fenn, az alkalmazottak számát tekintve a megye legnagyobb munkáltatója. Megyei fenntartásban működik például a megyei kórház, számos középiskola, művészetoktatási intézmény, különleges ellátást nyújtó szociális otthon, rehabilitációs intézet, de a megyei önkormányzat feladata a megyei múzeum, levéltár, könyvtár működtetése is. A megye intézményei cca. száz telephelyen, a megye településeinek közel negyedében megtalálhatóak.
Ez az intézményrendszer jellemzően olyan közszolgáltatásokat nyújt, amelyek ellátása meghaladja a települési önkormányzatok erejét, illetőleg komoly koordinációt igényelnek.